A Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak 8. játék első, online fordulója véget ért. A versenybe 23 ezren kapcsolódtak be és több mint 21 ezren töltöttétek ki sikeresen a tesztet – a tavalyi rekord ezévben is megismétlődött!
A Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak 8. egy háromfordulós vetélkedősorozat 14-20 év közötti fiatalok számára. Az első fordulóba 2024. októberétől lehetett bekapcsolódni egészen 2025. február 9-ig.
A középdöntőbe a legeredményesebb 1 000 játékos kap meghívást. Ebből a fordulóból a legjobb 10 versenyző jut majd a döntőbe, és közülük is a legkiválóbb viheti haza a fődíjat, amelyet a játék első helyezettje választ egy kétszemélyes külföldi utazás, egy iPhone 15, vagy Samsung Galaxy Z Flip6 közül! Továbbá ekkor veheti át díját a legtöbb kitöltést adó középiskola is.
Reméljük, te is köztük leszel és szurkolhatunk neked a 2025. március 7-i, tévés showműsorokat idéző döntőn az Újpest Rendezvénytérben, amely egyik fontos eseménye lesz a magyar filmekhez kapcsolódó programsorozatnak. A Nagy Magyar Filmteszt záró programját 2025. március 7-én 12 órától ti is követhettek a due.hu és a DUE FB felületein. Népszerű művészek lesznek a vendégeink és betekintést nyerhettek a filmkészítés kulisszái mögé is.
További részletek: www.due.hu