Lezárult a Nagy Diák Pénzügyes Teszt
A 2025/26-os tanévben immár hatodik alkalommal meghirdetett Nagy Diák Pénzügyes Teszt több százezer fiatalt ért el különböző csatornákon. Idén – az előző évek eredményeit is túlszárnyalva – összesen 35120 játékos töltötte ki a tesztet, melyből 21717-en voltak 14 és 20 év közötti középiskolások.
Az első, online fordulót bárki kitölthette a nagydiaktesztek.hu oldalon vagy a Nagy Diák Tesztek applikáción keresztül május 3-ig, a további fordulókba pedig a legjobban teljesítő, középiskolai jogviszonnyal rendelkező 14–20 éves fiatalok kaptak meghívást. Az UP Rendezvénytérben május 22-én megtartott döntőbe a legjobb 10 játékos jutott be.
Harmadik helyen végzett Károlyi Krisztián, aki egy e-rollert nyert a szép teljesítményével. Másodikként laptoppal gazdagodott Tóth Tamás, míg a győztes Tóth Bence egy kétszemélyes görög utazással térhetett haza. Bence Hevesről érkezett a fináléba, és az Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium Gimnázium és Kollégium tanulója Egerben. Győzelméért tanárainak is hálás lehet, mivel a tanórákon tanultakat használta fel a játék során.
A döntő többi játékosa 50.000 forint értékű vásárlási utalványt kapott, és több különdíj is gazdára talált. A középdöntő legfiatalabb versenyzője, a 14 éves Molnár Enikő 100 000 Ft értékű, kincstári Start-számlán Babakötvénybe fektethető utalványban részesült.
Különdíjat adományoztak a második helyezett Tóth Tamásnak, mivel ő vezetett a döntő első játékában, nyereménye egy iPad. Miklós Csenge Zoé azzal emelkedett ki a középdöntő mezőnyéből, hogy a számolós kérdéseknél a legtöbb pontot szerezte, 100 000 forintos vásárlási utalványt nyert. Hasonló nyereménnyel gazdagodott Szabó Gergő, mivel a középdöntőben a bankos kérdések során a legjobbnak bizonyult.
A Nagy Diák Pénzügyes teszt első, online fordulójában nemcsak a fiatalok, hanem a felnőttek is próbára tehették a tudásukat, így a 40 év felettiek korosztályából a tatabányai Tarjánné Nagy Róza is különdíjat, egy wellness pihenést nyert Gyulára.
A Nagy Diák Pénzügyes Teszt a DUE Médiahálózat, valamint partnerei közös kezdeményezése, amely a fiatalok pénzügyi edukációját tűzte ki célul.
Gratulálunk minden nyertesnek, díjazottnak és résztvevőnek! Készüljetek a jövő tanévben is, újra elhozzuk nektek a nyereményesőt és a Nagy Diák Pénzügyes Tesztet!
Az izgalmas döntő műsora július 19-én, vasárnap 17:40-től tekinthető meg az M5 csatornán.


