NB2-es asztaliteniszező nyerte a Magyar Olimpiai Csapat Nagy Diák Teszt döntőjét

 

Közel 22 ezer indulóból egy dombóvári asztaliteniszező, nevezetesen Kőszegi Gergő nyerte a Magyar Olimpiai Csapat Nagy Diák Teszt döntőjét. A harmadéves jogászhallgatónak nem ez az első győzelme: csapatban már végzett első helyen olimpiai témájú országos versenyen, és nem mellékesen három ezüstérem is ott lapul a zsebében.

A DUE Médiahálózat és a Magyar Olimpiai Bizottság azzal a céllal indította az edukatív vetélkedőt, hogy a diákokban felkeltse az érdeklődést az ötkarikás eszmék iránt, elmélyítse bennük az olimpiai büszkeséget, információt adjon az olimpiai sportágakról és a korábbi magyar sikerekről. A három fordulóból álló vetélkedősorozat első szakasza online zajlott a https://nagydiaktesztek.hu/5karikateszt oldalon. A tesztet bárki kitölthette, de a nyereményjátékban csak a 14-24 éves kor közöttiek vehettek részt.

A középdöntőbe az 1000 legeredményesebb játékost hívták meg a szervezők, a döntőben pedig – amit Budapesten, a 31. Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon rendeztek meg – a 10 legjobb játékos mérte össze tudását. A fináléban rendkívül erős mezőny alakult ki, szinte kivétel nélkül sportoló, bajnokságokban résztvevő, köztük kézilabdázó, kosárlabdázó, sakkozó, vívó fiatal versenyezett egymással. A látványos kvíz showműsorban villámkérdéseket kaptak a résztvevők többek között Kovács Kokó Istvánról, Gyulay Zsoltról, Hosszú Katinkáról, Egerszegi Krisztináról, Berki Krisztiánról és a férfi vízilabda válogatottról.

Harmadik helyen végzett, és ezzel egy MTB kerékpárt nyert Budai Mátyás. Második lett Jánosik Áron, ő egy Samsung LED Smart televízióval távozhatott a döntő helyszínéről. Az első helyet Kőszegi Gergő kaparintotta meg, és egy Samsung Galaxy S20 mobiltelefonnal gazdagodott. Gergő már rutinos játékosként vett részt a döntőben, ugyanis hét alkalommal jutott már döntőbe csapatával a Mező Ferenc Szellemi Olimpiai Vetélkedőn. Egyszer nyertek, három alkalommal szereztek ezüstérmet. A dombóvári fiú a Pécsi Tudományegyetemen harmadéves joghallgató. A tanulás mellett versenyszerűen sportol, a Dombóvári Asztalitenisz Club Egyesület színeiben az NB2-es bajnokságban pingpongozik.

 

További részletek: www.due.hu

A játék fő támogatója a Magyar Olimpiai Bizottság, médiatámogatói pedig a Sportal és a Blikk.