Az online első forduló véget ért

Standard

A Nagy Diák Pénzügyes Teszt 2. játék első, online fordulója véget ért. A tesztet közel 13 ezren töltöttétek ki!

A Nagy Diák Pénzügyes Teszt egy háromfordulós vetélkedősorozat 14-20 év közötti fiatalok számára – az első fordulóba 2019. október 25-től lehetett bekapcsolódni egészen 2020. február 16-ig.

A következő, már személyes jelenlétet igénylő fordulóba a legjobb eredményt elérő játékosok kapnak meghívást. A napokban nagyon figyeld a játékban megadott e-mail címed, mert erre fogjuk elküldeni az értesítést a második fordulóban való részvételről, illetve a Játékkal kapcsolatos további tudnivalókról.

A Nagy Diák Pénzügyes Teszt középdöntője és döntője egy egész délutános színes, szórakoztató esemény lesz Budapesten a Pénzügyminisztériumban 2020. március 6-án, pénteken.

A középdöntőben – egy minden résztvevő által személyesen kitöltendő teszt után – derül ki, hogy ki kerül a döntőbe, ki az a 12 játékos, aki egy színpadi showban mérkőzik meg a fődíjért, egy Samsung Galaxy Note 10-ért, illetve a második és harmadik helyezettnek járó okoseszközökért, sőt a Támogatók jóvoltából számos egyéb meglepetés várja a játékban résztvevőket.

Díjazásra kerül a középdöntőbe jutott legfiatalabb játékos, aki a Bankszövetség felajánlásaként egy tabletet kap, a MABISZ pedig a középdöntőbe legtöbb játékost delegáló iskolát jutalmazza egy értékes laptoppal. Különdíjként ajánlott fel a Diákhitel Központ egy Apple Beats Solo fejhallgatót, amelyet az online játékban regisztrált fiatalok között sorsolunk ki. A döntőbe jutott 12 legjobb versenyző a Pénzügyminisztérium elismerő oklevelét, valamint a Támogatók ajándékcsomagjait veheti át a játék zárásaként.

 

A Diákhitel Központ egy  50.000 Ft értékű Apple Beats Solo fejhallgatót ajánlott fel nyereményként, melyet az online forduló lezárását követően, 2020. január 17-én sorsoltunk ki a regisztrált játékosok között. A különdíj nyertese Burai Boglárka Csongrádról. Gratulálunk!